Tisztelt Ünneplő Közösség, kedves Mindannyian!
Ünnepre jöttünk!
Szívünk ujjong, hogy együtt lehetünk, hogy áldást kérő és hívó könyörgéssel és felmutatással kezdődhet Himnuszunk, hogy Himnuszunk a Gondviselőhöz szólhat, hogy értjük és valljuk a szülőföld szentségét, hogy tudjuk és érezzük és teremtjük is annak marasztaló szőttesét, hogy gyökereitől lüktetünk az égig érő életfákkal, hogy hisszük, nem véletlen, hogy ide születtünk, hogy hiszünk a küldetésben, a szolgálatban, a hazában, az otthonban, a családban, a magyar utakat formáló anyagban s agyagban s samottban, hisszük nyelvünk varázsát, a derűt, amely közösséget teremt, a barázdát s a kősziklát is. Hiszünk a nemzetformáló tettben, amelynek vezérlő csillaga a nemzet sorsának jobbra fordítása.
Tisztelt Ünneplő közösség!
Nemzetünk és nemzeti imánk születésnapja ekként a hála ünnepe is! A hálaadás szentséges együttléte a mai nap – és annak a lelki vértnek, annak a lüktető bensőnek a megerősítése, amely nap napra rá velünk van ezekben a tettekben és hívásban: hogy feladatot kaptunk és mindehhez hitet és örökséget, a fohász teremtő szavait, állhatatosságot és társakat, példaadókat s egyszeri embereket, anyát s apát, nagyatyát s nagyanyót, bátyát s nővért, közösséget, kört, népköröket.
A mai nap a közös vállalások, de a közös célok ünnepe is! A tervezhető magyar jövő és a térség tervezhető jövőjének ünnepe. A termőre fordított világunk, örökségünk mindennapjainak biztonságáért, megmaradásunkért való közös cselekvés, az igaz egymásra utaltság egybe hívó napja. Egy megannyi, egymásba kapaszkodó, többszörös élethosszúságú
szimfóniának az ünnepe.
A ma az öröm mellett a közös elcsendesedés napja is.
Annak fürkészése és igaz kutatása: hogy ahogy a kereszt függőleges és vízszintes testet öltött szára kitárja ablakait, vajon ilyen vesszők s igaz derékszögek vagyunk mi is? Tud-e bennünk és általunk találkozni ennek nemzettörténetet kirajzoló valósága?
Miénk-e napunk és csillagunk, miénk-e igazán ez álom, miénk-e ennek a történetnek a valósága? Miként dobog s lüktet ez a szív, miként csillog tekintetünk a másik szemtükrében? Ismerjük-e, felismerjük-e mindennek létkérdését? Ki tudjuk-e rajzolni a magyar felelősség pontjait, s azokat összefűzni, összeszőni, hozzátapasztani őket az örökség csodákat is magába hordó alapjaihoz?
Tisztelt Ünneplő Közösség, kedves Mindannyian!
Ünnepre jöttünk! Magyar kultúránk és magyar itt-létünk ünnepére! Szívünk ujjong, nemzeti imánk jóságos koronaként ad hitet küldetéses mindennapjainkhoz.
Hát éljünk ennek nagyszerűségével és édes felelősségével, hisz bizonyosság, hisz a miénk, hisz általa vagyunk, és általunk él tovább!
Köszönöm, hogy meghallgattak.