Skip to content
A Szakkör (7)

A Szakkör

A Népkör MMK Vajdaságból elsők között csatlakozott a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet által elindított A Szakkör elnevezésű országos és Kárpát-medencei közösségépítő és hagyományőrző programhoz. A Szakkör célja hogy a résztvevők együtt tanuljanak és alkossanak, miközben megismerkednek a hagyományos kézműves tevékenységekkel, mindenhez alapanyagot és egy videós tudásanyagot is kapnak. A közösségépítés és a hagyományok éltetése a Népkör célkitűzéseiben is szerepel, így remekül működik a program az intézményben. Az évek során temérdek szakkörön vehettek részt az érdeklődők, ilyen például a nemezelés, szövés kerettel, tojásfestés, horgolás zseníliafonallal, mézeskalács készítés. Vannak olyan szakkörök is, melyekből az alapok elsajátítása után a következő évben a középhaladó szintet is kipróbálhatták a szabadkai szakkörösök, például ilyen a gyöngyfűzés, bútorfestés vagy a makramé. A program vajdasági koordinátora a magyarkanizsai Felnőttképzők Regionális Hálózata.